A mesék földjén

Ritkábban mozdulunk már ki mint rég feleségemmel - ennek több oka is van. Szerintem aki kertes házban lakik ezt egyből meg is érti. Legutóbbi kiruccanásunkor a Balatonra utaztunk pár napra, mondanom sem kell, hogy értek kellemes emlékek a kirándulások során. Egyik nap egy általunk majdnem minden évben meglátogatott és általunk elnevezett szép kilátót vettünk célba. Pont egy kisebb vihar után mentünk ki, így bízhattunk jó tájképek készítésében, azt nem is gondoltuk hogy emellett még más meglepetésbe is belefuthatunk...

Ahogy múlnak az évek először mindig nehezen indulok neki a sétának, de miután látom, hogy van fotótéma belelkesedem és elég nehéz elcibálni hazáig ilyenkor :o) Most is így volt. A tavasz egyszerűen elvarázsolt és a tájfotók készítése is kikapcsolt. Közben a feleségem megszólalt, hogy egy picit messzebb kecskéket vett észre... 

Békésen legelésztek, de azért látszott, hogy minket minden idegen betolakodókat szemmel tartottak...

A kecskék fotózása közben persze a tájképek készítése sem maradt el. A Balaton amúgyis gyerekkorom óta nagy szerelmem, bár sajnos annyit nem tudok ott lenni, mint régebben... Anno azon gondolkoztam, mit csináljak ott három hónap alatt - most meg azon, mi fér bele három napba?

A távolban dolmányos varjak keresgéltek a fűben...

Maga a hely egyszerűen mesés volt. Egyszer ha nyerek a lottón (mindig ezt mondom...) tuti veszek itt egy házat...

És hogy teljes legyen ez a délután egy őzikét pillantottunk meg nagyon-nagyon messze, sajnos ő is észrevett minket...

Még egy pár fotó erejéig elnézegettük a kecskéket, aztán búcsút vettünk tőlük, hogy ne zavarjuk meg a nyugalmukat...

Kellemes kis két órás séta volt ez hármasban - már nyári meleget idéző kora tavaszi időben. Mivel már közben elkezdett sötétedni a szálláshelyünk felé vettük az irányt.