2026/03/15

Idén is bezár a bazár - madárles beszámoló '26

Tavaly nyár óta visszakerültünk Tibi fotós, madarász barátommal annak az intézménynek a kertjébe, ahol az 1.0 madárles volt (persze engedéllyel és előzetes egyeztetéssel az ottani Vezetőséggel) és így jóval beljebb - az erdőhöz közel felépülhetett a madárles 3.0-ás változata. Már az első próba évad is meghozta a hozzá fűzött reményeket 14 madárfajt számoltunk meg röpke 3-4 hónap alatt, ami szerintünk nagy szó. Sikerült olyan fajokat bevonzani, ami növelte a helyhez fűzött reményeket - fotós, madarász áldozatos munkájával együtt. Sajnos a tél most elég kemény votl, sok hóval, kevés fotózáshoz szükséges napsütéssel, így jóval kevesebbet voltunk kint mint máskor.

Mint a többi bejegyzésben most is képekkel mesélem el a madárles új történetét.


Széncinegék, csuszkák már a kezdet óta folyamatos, visszatérő vendégek.





Legalább három harkályfélét figyeltünk meg: közép-, nagy fakopáncs, zöld küllő!

Nagy fakopáncs elég gyakori vendég volt:






Közép fakopáncs se járt keveset hozzánk szerencsére (és az etetőre persze):






A zöld küllő óriási meglepetés volt - csak 5 percre repült be, de rég dolgozott már ennyire az én és fotós cimborám fényképezőgépe azon a bizonyos napon :o)






Folyamatos pörgés volt majdnem minden alkalommal, vörösbegy is többször látható volt.



Újabb tollas barát: meggyvágó érkezett! 






A fenyőpinty is egy számomra bakancslistás, gyönyörű madár...




A tengelic még csak ismerkedett a látvánnyal, de egyelőre csak a földre mert lemenni, de jó volt nézni...





A karvaly a kismadarak ellensége, mindenkit elzavar - jobban mint a szajkó rikácsoló hangjával.






Volt továbbá barátcinege is, igaz csak pár alkalommal (legalábbis amikor személyesen is ott voltunk):



Szajkó rikácsoló hangját is többször hallani - ilyenkor picit morcosak vagyunk, mert elzavarják a többi kismadart, akik szintén éhesek és ennének.



Az erdei pintyek is folyamatosan járnak - ők is inkább lent az avarban keresgélnek, én még nem láttam fent a terepasztalon. Talán majd jövőre.


És persze az őszapók sem maradhattak el...



A tollas barátok röptükben is nagyon szép látvány nyújtanak (kék cinege startol):


Nekem igazi kikapcsolódás kimenni egy kicsit - lélekemelő látvány látni a tollas barátokat, ahogy folyamatosan jönnek és a kirakott eleség folyamatosan fogy. Mivel beköszöntött közben a tavasz, ezért abbahagyjuk lassan a szotyi és egyéb finomságok folyamatos feltöltését - bár még azért lehülést igér a meteorológia. 
Újabb feladat lesz majd az itató felállítása, vagy most vagy a következő évad elejére - de ez már a jövő zenéje.

2 megjegyzés:

  1. No, beindult a "hathengeres limbóhintó" - úgy látom igencsak aktívak a kis barátaid, sok nagyszerű fotót sikerült készíteni ! Nagyon jók a zöldküllős képek és a csúcs az a fotó, ahol egyszerre két madár is látható ! Ja és hát az őszapók! Cuki kis tollgombócok !!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nem gondoltam volna hogy az első próba etető évad ilyen jól sikerül, elégedettek vagyunk. Közel van erdőhöz, így sok tollas barát érkezik. A zöld küllő, karvaly külön meglepetés volt! Az őszapó ráadás :o) Köszönöm szépen! :o)

      Törlés