Apaj - Találkozás ismét a kékbeggyel

Ismét egy izgalmas napnak néztünk elébe - Apajra indultunk. Már nem is emlékszem rá mikor voltunk utoljára, most a hosszú tél után egy igazi tavaszias napon mentünk fotós, madarász barátommal erre a varázslatos tájra. Szinte minden alkalommal nagy várakozással és izgalmas eseményekkel vár minket ez a "kietlen vidék" - sose térünk haza csalódottan.  Örömmel tölt el, hogy a Kiskunság szélén maradt az a terület, ahol az állatartás, a halnevelés a mezőgazdasági munkák ellenére vigyáznak a hely páratlan állat és növényvilágra.
Sokszor összefutnk traktor vezető munkásokkal, mindig kedvesen intenek amikor elmennek mellettünk., gondolom megszokták már hogy sok fotós jár ki "vadászni" egy-egy különleges madár lefotózása reményében. Nálunk sincs ez másképp és egy különleges nap elé néztünk, utólag ezt nagy bizonyosággal írhatom.
Most már melegszik szerencsére az idő - de pillanatok alatt elmúlik, rohannak az órák észrevétlenül és mindig van bennem egy vágy, hogy az egész területet körbecsavarogjam. Hogy miért? Hadd meséljék el ezt az érzést inkább a képek egy történetben...

Ahogy megérkeztünk egyből izgatottabb lettem, ilyenkor a fényképezőgép a kezemben és indulhat a "fotós túra". Első meglepetésünkre pásztorgémet vettünk észre az egyik közeli víznél. Az afrikai természetfilmekből ismerős lehet ez a sárgásfehér színű gémféle, amint zsiráfok és más nagytestű növényevők lábánál sétálgat és felkapdossa a felzavart rovarokat. Egyike Magyarország legújabb költőfajainak, első bizonyított költését 2011-ben dokumentálták a Hortobágy térségében. Ezt megelőzően is egyre gyakrabban és egyre nagyobb csapatokban figyelték meg nálunk. Most a mi meglepetésünkre is így történt, három-négy gyönyörű példányt figyelhettünk meg.

Kecsesen mozogtak, valószínűleg táplálékot kerestek a parton.

Számomra nagyon szép emlék maradt, ahogy ez a most még ritka madár a vizet szemlélte.

Miközben a pásztorgémekre öszpontosítottunk egy újabb meglepetés ért: az egyik közeli fáról sárgarigó hangot hallottam. Felnézek, hát egy seregély volt fent. Azt mindig is tudtam, hogy nagy hangutánzók, de ezen meglepődtem. Milyen új dolgokat tudok még tanulni ezen a csodás napon?

Nem a legjobban sikerült fotó, de a sárgarigó hangért megörökítettem őkelmét.

Továbbhaladva nyári lúd szárnyalására lettem figyelmes. Nagyon tetszik nekem ez a madár is, majdnem mindig látok ilyet, amikor ide jövünk, kecses szárnyapásaival messziről ki lehet szúrni a többi tollas közül. Egy ideig figyelmmel kísérhettük a reptét... A hirtelen feltámadt szél is sokat segített neki a magasban.

Hamar kiderült, hogy hová sietett - a közeli halastónál jópár ludat lehetett megfigyelni. 

Az egyik szép példányt sikerült közelebbről is megörökíteni. Türelmesen hagyta, hogy fotózzam. 

Kimaradhatatlan Apajon a szürke gém is. Ő csak egy képet engedett, aztán hirtelen elrepült. 

Nem messze sirályokat vettünk észre. Most valamiért ők is hamar továbbrálltak, amikor észrevettek minket. Az egyik példány különlegessége, hogy prérisirályt láthattunk!

A hattyú egy fotósnak néha már-már unalmas, de számomra megunhatatlan téma. A halastavaknál rengeteg volt belőle - sokaknak a tisztaság, fehérség jut eszébe róla, ha meglátja. Nagy alkalmazkodóképességgel bír és így a mesterséges tavak, halastavak adta lehetőségeket is ki tudja használni. 

A hattyúk után a már-már kötelezően megnézendő bivalyok jöttek. Sajnos most a szürke szarvasmarhák elmaradtak, de egyszer majd őket is megfigyelhetjük. 

Gólyára lettem figyelmes és egész közel volt. Csendben igyekeztem becserkelni, nehogy meglépjen...

Megálltunk egy újabb helyen. Fotós barátom elment szétnézni, erre újabb meglepetés: abból az irányból két őz szaladt nagyon gyorsan az erdő biztonságos fedezékébe. Amint láttam, hogy közelednek meglapulva megpróbáltam őket lencsevégre vágni. Ez amolyan igazi "vadász ösztön" - vad elejtése nélkül.

Ezt az érzést csak az tudja, aki átélte ugyanúgy - a képek csak a látványt adják vissza. 

És még mindig nem ért véget  ez a nap! Nagy kócsagot vettünk észre az egyik távoli vízen. Nagyon messze volt, hiába Apajon a távolságok nagyok.

Igazi "terülj terülj asztalkám!" volt ez a mai nap tollas barátok tekintetében. A következő "menü" mezei pacsirta és bibic volt. 

A sordély egy egyszerű és türelmes madárfajta és nagyon kitartó. A feltámadt nagy szélben figyelhettem meg ahogy kis lábaival belekapaszkodva a bokorba próbál énekelni rendelütlenül. Mindig máshol vehető észre, ha nyitott szemmel jár az ember.

Már kezdtem úgy érezni, hogy lassan vége a mostani Apaj látogatásunknak, amikor fotós barátom jelezte, hogy majdnem egy óránál kékbegyet látott. Azonnal megálltunk az autóval, fényképezőgépek elő és készültek a boldogság kék madaráról a fotók. Sokan erre biztos felkapják a fejüket, de hisz az a jégmadár! Ez így is van, de a kékbegy is abba a kategóriába tartozik, nem könnyű lefotózni. Pár éve még csak barátoktól hallottam, hogy van ilyen madár hazánkban. 

És még mindig nem ért véget - Gulipánt láttunk meg a közelben. Mondanom sem kell, hogy megint megálltunk :o) Méltóságteljesen állt a helyén.

A madárvártánál nádi sármány fogadott minket - legalábbis az énekével:

És egy érdekes növényfatát is észrevettünk, mielőtt hazaindultunk volna: Utricularia reticulata - Hálós hólyagfű.

Élményekben gazdagon értünk haza, ilyenkor mindig hálás vagyok hogy ennyi fajta madarat láthattunk és örökíthettünk meg. Nem járok annyit fotózni, mint fiatalon - de ezzel egy jó ideig elvagyok, feltöltöltődöm lélekben és fotókban egyaránt. Persze alig várom utána, hogy ismét Apajra mehessek :o)