Ezen a hétvégén a Városliget volt a kiszemelt útiterv. Azért választottuk, mert úgy olvastuk, hogy itt van a legtöbb Csonttollú és így végre találkozhatunk is velük. Sajnos az idő nem volt kegyes, eléggé borús volt és a nap sem akart nagyon kisütni, inkább madársziluetteket tudtunk csak fotózni sokszor. Amikor megérkeztünk és kiszálltunk a kocsiból az egyik fán mindjárt egy varjút vettem észre. Valahogy nagyon szeretem a varjakat fotózni.
El is indultunk, útközben téli táj látványa fogadott minket, amiről természetesen fényképeket is készítettem.
Haveromnak azt az információt adták, hogy a Pecsa irányába induljunk el, ott biztos megfogjuk ezt a madárfajtát találni. Nem is tettünk másképp, útközben egy nagyon barátságos és kedves mókussal találkoztunk, aki épp a táplálékszerzés reményében keresgélt.
Bámulatos, ahogy ezek a mókusok az egyik fáról a másikra át tudnak ugrani, úgy hogy semmi bajuk nem esnek közben és még a megszerzett táplálék is náluk van, amit közben elfogyasztanak.
Persze nem mindenki volt ilyen szerencsés, mert egy galambtetemet is észrevettem a földön, találgattam is vajon mi téphette szét. Az tény, hogy éjszaka kemény küzdelem folyhatott és szegény galamb járt pórul. Ilyenkor meg is értem, hogy a kismadarak miért olyan "bolondok" és miért nem maradnak meg egy helyen egy másodpercig sem.
Ahogy körülnéztünk a fákon is lehetett látni madarakat, én két varjút kaptam lencsevégre. Gondoltam is magamban, milyen jól bírják a hideget...
Továbbhaladtunk az utunk célja felé és egy nyitottabb területet találtunk, ahol fák is voltak. Az egyik fán két madarat vettünk észre: Meggyvágót és végre a várt Csonttollút is.
Sajnos a környéken elég sok kutyáját sétáltató és elvesztő gazda is tartózkodott, ezért elég sokszor megzavartak minket és persze a madarakat is. Az egyik Kobold névre hallgató eb folyton eltűnt és nem is nagyon hallgatott az őt folyton hívó gazdájára.
De azért szerencsére nem olyan ijedősek a madarak sem és egy idő után rengeteg Csonttollú jelent meg és a földre is leszálltak, végre lehetett "kattintgatni". És azonnal ez jutott eszembe: "no ezért jöttünk!"
Idáig, mint kezdő madarász még nem ismertem ezt a madárfajtát ennyire közelről, de nagyon megtetszettek, különösen a jellegzetes hangjuk, ahogy továbbrepülnek, amikor veszélyben érzik magukat.
Amikor továbbálltak a madárkák mi is továbbmentünk, és útközben egy csókát szúrtunk ki. Már többször láttuk útközben, gyönyörű madár, a varjúnál kisebb, csőre fekete. Épp egy kisebb madaraknak kitett kaját próbált magáévá tenni - a tél mindenkinek tél, nehezen sikerült neki, mert a galambok mindig elzavarták.
Miközben haladtunk tovább, fotózás közben egy erdélyi természetfotós párral futottunk össze, akikkel összebarátkoztunk és rengeteg információt mondtak el a Városligettel kapcsolatban. Elmesélték, hová érdemes menni, mit érdemes megnézni, hol milyen madarakat lehet találni, hol vannak madáretetők. Közben meg kapkodtam a fejem felfelé is, mert hol csodaszép varjúpárt láttam, vagy harkályt, közben meg jó pár szép természetfotót is mutattak, amit ők készítettek. Időközben megérkeztünk a Vakok kertjéhez, ahol ők szoktak madarakat etetni, és lehetett is látni ahogy a madarak már lesik, hogy mikor kapják meg a következő táplálékot.
 |
| Ez a csóka itt a belvárosban, hamarosan megtalálja azt amit keresett... |
 |
| Vagy talán mégse? |
Még egy kis beszélgetés után elköszöntünk, még megnéztük a Vakok kertjét, de csak kívülről, mert sajnos lakattal be volt zárva.
